okt 282010

A youtube törölt, minden feltöltött Hofi előadást.
Gondolom szerzői okok miatt :(
(vajon kinek lehetett az érdeke hogy felhomályosítsa őket?)

aug 272010

Hofi Géza (eredeti nevén Hoffmann Géza) (Budapest, 1936. július 2. – Budapest, 2002. április 10.) Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas magyar színész, humorista, előadóművész, a magyar kabaré történetének leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja. A magyar kabaréműfaj külön úton járó, kiemelkedő népszerűségű mestere, aki önálló produkcióival egyéni stílust teremtett.

Pályája

Nagyapja, Hoffmann János negyven évig volt bíró Rácalmáson, ahol édesapja is született. Kritikai képességét apjától (Hoffmann Lajos, a Budapesti Dohánybeváltó üzem csoportvezetője), zeneszeretetét anyjától (Szabó Magdolna, a Budapesti Konzervgyár Sterillé üzemében művezető) származtatja. Hoffmann Géza érettségi után sikertelenül jelentkezett a színművészeti főiskolára. Később kőbányai porcelángyári munkásként iratkozott be Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, ahol többek között Sas József, Sztankay István voltak társai. Emellett a kőbányai téglagyár Jászai András vezetette színjátszó csoportjában játszott.

Öt évig dolgozott gyári munkásként, míg a tehetségére felfigyelő Szendrő József 1960 szeptemberében a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtette. Itt az előadások után a szerepeket barátaival rendszeresen parodizálta, melynek sikerén felbuzdulva 1963-ban visszaköltözött Budapestre, és immár Hofi Gézaként az Országos Rendező Irodától kapott működési engedéllyel fellépéseket vállalt az egész országban.

1968-ban, a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott táncdalfesztivál-paródiájával vált közismertté. 1969-ben a Komlós János által vezetett Mikroszkóp Színpadhoz szerződött, amelynek 1982-ig volt tagja. Estjei hangfelvételen jelentek meg, sokuk aranylemez lett. Kovács Katival és Koós Jánossal elkészítette 1976-ban a Kell néha egy kis csavargás c. zenés rádiójáték és 1979-ben animációs zenés filmje, a Megalkuvó macskák is óriási siker volt. Ők hárman voltak a zenés paródia műfaj első triója. Állandó szerző társai: Malek Miklós, Szenes Iván.

1983-ban Ádám Ottó szerződtette a Madách Kamara Színházhoz, ahol saját szövegével és dramaturgiájával állt a közönség elé. A Hofélia c. önálló estjét ötszázszor játszotta sikerrel, 1987 októberétől az Élelem bére c. estjét ennél is többször. Hofi a rendszerváltozás után is töretlen sikerrel lépett fel, műsorainak hangvétele, stílusa, egyéni humora alapvetően nem változott. Átesett egy szívinfarktuson, szemműtéten, s csak 2002 februárjában tért vissza a színpadra, ahol még két hónapot játszott haláláig, nagy sikerrel. Síremléke a Farkasréti temetőben található.

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

© 2012 Hofi Suffusion WordPress theme by Sayontan Sinha