Egyes tartalmak csak regisztrált és belépett felhasználóknak látszanak

A gyerekeknek 2009-ben a legrosszabb példakép a 16 éves amerikai énekesnő Miley Cyrus lett.

miley cyrus

Ez a jsyk.co (Just So You Know) online szavazásán derült ki, amelybe több mint 50 ezer ember kapcsolódott be. Miley Cyrus 2006 óta igazi példaképnek számított, az idei évben azonban ez megváltozott.

A fiatal énekesnő eddig összesen 7 millió albumot adott el, saját divatmárkája van, s emellett még 2 millió dollárt is keresett a Hannah Montana című filmnek köszönhetően. Az 1. helyet talán annak is köszönheti, hogy egy 20 éves modell fiúval jár éppen, s egy gyerekeknek rendezett díjátadón egy rúd körül vonaglott. A Disney-csatorna sztárja a voksok 42 százalékát kapta.

A második helyen Britney Spears végzett, harmadik Kanye West lett.

A gyerekek számára az igazi példakép a 19 éves country énekesnő, Taylor Swift, mögötte végzett Kate Perry énekesnő és a harmadik helyet Beyoncé szerezte meg. A színésznők kategóriájában az Alkonyat sztárja Kristen Stewart lett az első, a színészek között pedig filmbeli kollégája, Taylor Lautner, aki legyőzte a tavalyi győztest, az Alkonyat főszereplőjét, Robert Pattisont.

( Forrás )

Share and Enjoy:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • Live
  • MSN Reporter
  • MySpace

2 hozzászólás , ehhez: “Miley Cyrus amerikai énekesnő a legrosszabb példakép”

  1. miley szerint:

    miley cyrus a világ legjobb énekes és szinész

Szólj hozzá:

(kötelező)

(kötelező)

*


Ezeket a HTML tag-okat használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

© 2012 Miley Cyrus Suffusion WordPress theme by Sayontan Sinha